21/40

Vajon meddig cipelhető mások titka? Amit nem kértél, hanem megkaptál. Ilyen-olyan okokból. És feltehetem-e a polcra a titkokat, amikor körülötte fonódnak a mindennapok, érthető és érthetetlen együttállások, zavarba ejtő változások, kérdések, kételyek kergetik egymást...? Nem. Vagy legalábbis nem mindegyik titokkal tehetem.
Ahogy most itt ülök és írok, kezd a szorítás engedni bennem. Tudom, hogy lesz, amit meg kell lépnem, tudom, hogy megteszem. És azt is tudom, ebben nem leszek egyedül.
Ettől függetlenül, maradnak még nálam titkok. Mások titkai. És azt nem értem, mi az, amit most ebből tanulnom kell...

19/40

Kimerítő napjaim peregnek most

, egy olyan történettel átszőve, amit nagyon nehezen élek meg. Kötődöm az összes "gyerekemhez", különbözőségüktől szerethetőek olyan nagyon, még akkor is, ha vannak napok, órák, percek, pillanatok, amikor megfeszült idegrendszereremen táncolnak :)
És emiatt a kötődés miatt tud fájni annyira, ha hirtelen egy gyerek körül felborul minden, és ő ezt ugyanolyan sugárzó vidámsággal viszi tovább, hogy csak a véletlenek összejátszása az, ami megvilágította azt, ami egy-két rosszabb jegy mögött zajlik.




Mennyivel több ez a hivatás, mint amit kívülről lát az ember...mennyivel több lettem én általa, általuk...

16/40

"Megöregszünk majd
és abban az lesz a szép
akiket régóta vártunk már
megjöttek rég."

15/40

Az elmúlt idők több mindenben is felismeréseket hoztak. Egyrészt végre kezdem elfogadni,hogy nem kell, nem lehet minden (vagy semmi?) tökéletes. Hogy a kertem nem attól olyan, hogy onnan senki el nem akar menni, mert tökéletesre gazoltamcsicsáztamültettem, hogy lehet nincs éppen minden (tökéletesen) kivasalva, hogy esetleg ma kimaradt az ablakpárkány a takarítás sorából (de holnap is van nap :)  )... és sorolhatnám mindazt, ahol évekig, évtizedekig tökéletességet vártam el magamtól, és ettől görcsös voltam, frusztrált és ideges.
Megpróbálom elengedni a tökéletesség lehetőségének illúzióját és máris tökéletesen jobban érzem magam.

A másik a türelem. Ez persze egy nagyon sokrétű fogalom, és általában nem is az erősségem, most viszont arra gondolok, amikor elkezdek valamit és durrrr, azt szeretném, hogy már minden úgy menjen, ahogy azt kigondoltam. Így sokszor sok minden nem sikerült már. Mert egy nap alatt nem állt össze az, amit szerettem volna, így feladtam, abbahagytam, összetéptem, otthagytam... Most kezdem azt tapasztalni, hogy ha nem rohanok, ha hagyom, hogy folyjanak a dolgok, ha egyszerűen csak benne vagyok a folyamatban, észrevétlenül alakul ki körülöttem, bennem és általam az új rend.

Így vagyok ezzel a posttal is. Valahogy gyomlálás közben sokkal jobban jöttek a magvas (sicc!) gondolatok, mostanra pedig csak ezek a suta mondatok maradtak belőle. De nem bánom. Mert már nem is vártam, hogy tökéletes post legyen...(aha, persze :)  )

12/40

...

11/40

Igen. Az.

- Akkor te most igazán boldog vagy? 

- Igen. Az. 

- Mert minden tökéletes?

- Nem. Egyáltalán nem a tökéletesség illúziója vesz körbe. De amikor 3 éve megtörtént az igazi csoda az életemben, már csak egyetlen üres puzzle részlet árválkodott a nagy kirakóban. És az azóta meglett. És ettől elkezdtem magamra egész-ként nézni. Egy tökéletlen egész-ként. 

- Ennyit számít a munka, a munkád? 

- Még ennél is többet. Egész életemben olyan helyen dolgoztam, ahol olykor elviselhetetlenül, máskor éppenhogycsak, de idegenként éreztem magam. És így napról-napra, hétről-hétre, évről-évre csiszolódtak az össze nem illő fogaskerekek bennem, míg végül úgy éreztem, kezd széthullni mindennapjaim óraműve.Egy márciusi tavaszon Valaki belenyúlt a gépezetbe, alaposan felkavarva mindent. Innen már csak egy lépés volt, hogy valami nagyon jóra kerekedjen.

- Maradjon így...

- Nem biztos, hogy így fog maradni. Változom, változunk. De ez nem baj. Már van egy alapom a változáshoz. Bástyák, pillérek, cölöpök. Mindegy hogy hívom. És azt kívánom, hogy még nagyon sokáig, amikor megérkezem a munkahelyemre, azt éreztem, hogy elindultam otthonról és megérkeztem haza.

10/40

A világ peremén...


Szeretek így és itt élni. A saját, teremtett világunkban. Igen, akár mondhatjuk azt is, hogy a Világ peremén. Kapcsolódva, kötődve, lüktetve a külvilághoz, mégis, kívül rajta. Ahol az általunk megteremtett rend ad biztonságot és ahol jól-rosszul, de mély szeretettel és hittel nevelhetjük a kisfiunkat.
Néha megdöbbent a tény, hogy mennyire másképp csinálom. Mennyire elutasítom az otthonról hozott mintákat. Hogy olykor tudat alatt, zsigerből teszem másként, olykor pedig megküzdök ezért a másképpért...És van, hogy minden ösztönömet leteperi a görcs, hogy "csak olyan ne" legyek, mert akkor...mert akkor nem leszek szerethető.
Még mindig meg kell vívnom a harcaimat a démonjaimmal. De már nem félek tőlük.



"A világ peremén felépítem én a saját világom, ami csak enyém,
s tied lesz ez majd, tart, ameddig tart..."

9/40

"Mit málló kőre nem bizol:
mintázd meg levegőből.
Van néha olyan pillanat
mely kilóg az időből,..."

-weöressándor-


egyre több, az időből kilógó pillanatom van. vagy ki tudja? talán ez előtt is volt sok-sok ilyen pillanat, csak másképp néztem rájuk... nem vettem észre, hogy csodák történnek velem. vagy ha mégis, azt hittem, kőbe kell vésni a pillanatot, s ettől olyan tűnő lett, hogy magam sem hittem, hogy  megtörtént.
ma már tudatosabb vagyok. hagyom, hogy a szívet-lelket rázó pillanatok átperegjenek rajtam, mint egy homokórán, apró karcokat hagyva legmélyebbemben, hogy aztán az örökkévalóságig éljenek tovább az időtlenségben.

8/40

mintha bőröm felsikoltana
mikor megérint
létezésed illúziója





-Z-

7/40

"Fölépíteni
és belakni magamat
napmintnapmintnap."
-fodorákos-

Tulajdonképpen mostanában így élem meg napjaimat. Minden nap történik valami, ami miatt szélsebesen el kell hagynom komfortzónámat. Mert várnak, hisznek, remélnek, bíznak, kérnek, szaladnak, esnek, elmondanak, kérdeznek, leülnek, megvárnak, hallgatnak.
Épülnek bennem változó mindennapjaim.

4/40

"Hajolj felém, tanulj meg engem,

 próbáld meghallani csepp hangomat,
hogy rám ismerj, ne légy  olyan magad,
olyan tökéletesen egymagad,
ha egyszer neveden szólítalak a föld alatt,
s feléd fordítom sose látott, igazi arcomat."


-szabómagda-

3/40

Csendesen

Drága Barátom! Ha kell, ott leszek csöndedben veled. 

Veled, akit bár nem olyan régóta ismerek, mégis nekem adtad azt, amit nagyon keveseknek. A bizalmadat és titkod. Tudom, hogy nem kell bizonygatnom előtted, hogy számíthatsz rám, és minden zabolátlan gondolatod, megtépázott érzésed, örömöd és bánatod, rímekbe font reményed megőrzöm. 

Bár egyszer úgy érezted, meg kell köszönnöd, hogy előttem önmagad lehetsz, én tartozom köszönettel, hogy lelked meztelenségét vállaltad. És tudom, lesz még nagyon mélyen, de a kezem ott lesz a szakadék szélén, hogy megtartson. És persze lesz rántott hús is. És cabernet savignon.

2/40

Híd a Kwai folyón

Szeretem most van. 

Szeretem a napot, ahogy belebújik a hajam alá. Szeretem, ahogy látható és láthatatlan rétegeket vetkőzök le, s bomlik ki valami új, mégis ismerős élet bennem. Szeretem, ahogy a reggeli és délutáni utamat rózsaszínfehér járdaszegély borítja. Szeretem az illatát ezeknek a tavaszi utazásoknak. Szeretek két keréken tekerni, lejtőn énekelve legurulni, szeretem a Duna hűs ölét, szeretem, ahogy új kanyarok után új egyenesek jönnek.

Egyet nem szeretek. Hídon áttekerni. Mindig leszállok, meredten magam elé nézve, biztoshogynemszakadhatlevelem mantrát ismételgetve, csigalassúsággalgyorsan megyek át. 

És aztán jött a ma. És jött a híd.

Amikor semmin nem gondolkodva, biztos kerékkel, óvó szavak kíséretében, olykor hátra-hátra nézve, biztatva-mosolyogva sikerült megtennem a félelmetes híd 30 méterét. Mert erőt adott 16 sárga mellénybe bújt kiskrampusz, akik hittek bennem, akik számítottak rám.

Szeretem most van.

Szeretem azt, amit most tanulok magamról. Szeretem a bizalmat, a tiszta szavakat, a világ legfontosabb történeteit, a padon elmajszolt fél adag salátát, a karnyújtásokat és öleléseket. 

Szeretem most van.

1/40

Posztböjti időszak indul

Ma több területen is úgy érzem, hogy az aljára értem. Vagy éppen túlcsordultam. Vagy legalábbis olyan pontok kristályosodtak meg bennem, amelyeket el szeretnék mozdítani. Nem nagy dolgok ezek. Illetve nem csupa nagybetűs dologról van szó, mégis változásra serkentőekről.

A most divatos kihívások engem sem hagynak teljesen hidegen. A 2016-os Nagy Könyvkihívást idén is lelkesen csinálom, most pedig posztböjtbe kezdek (mivel több ok miatt a böjti időszakban erre nem volt lehetőségem) és mivel ez a nap egy olyan nap az életemben, amely egyszer már alapvető változást hozott.

A 40 napos kihívás ma elindult, és május 12-ig tart. Utána meg majd valami más indul.

Szóval:
minimum napi 3 l víz
napi egy óra olvasás (ez a szépirodalomra vonatkozik, a szakma nem tartozik ebbe az időbe bele)
no cukor
no liszt (kivétel néha-néha durum tészta és kétszersült)
napi 30 perc szobabicikli vagy torna (az eddigi, mindennapos biciklizéssel nem kiváltható, ez azon felül teljesítendő)
a naponta, a naptáramban szívecskével jelölt kihívásomat még inkább folytatom <3
napi egy blogbejegyzés

Sok sikert nekem. :)

ps. ez még a tegnapi ma, ma már másik ma van :)