,
2014. augusztus 25., hétfő
Melled két pólusa közt a kék sugár-
A kötéltáncos álma áll azon.
A felhő elfoszlott, hogy föllebeghess
És én már tőlsokat kerestelek-
Nyugodt, mély vizek leheletével száll már az enyém
s magányos, nagy fenyőmről hullong a jóhúsú toboz.
S a legmagasabb füvek is kinőttek már a dombon,
Szívünkben szép, zöld tüzek égnek,
Hogy az elfáradt bogarak mind hazatalálnak, ha esteledik
S az Úr
Nyitott tenyérrel, térdig csobogó nyugalomban
Ott áll az útjuk végén...
De én nem vagyok fáradt, kedvesem-
Csak a tenger jött el a küszöbömig.
(józsefattila)
2014. augusztus 22., péntek
Kicsit...
úgy érzem magam, mint a '70-es évekbeli nagy rock zenekarok. Nem tudok búcsút venni. No nem a színpadtól, persze, de valahogy mégis olyan az egész. Elköszönés, búcsúkoncert, nosztalgia... és a végén, újra összeáll a banda.
Nem tudom Zohart elengedni. Pedig elköszöntem Tőle, búcsúszavakat intéztem hozzá, nosztalgikusan végiggondoltam az elmúlt hét évünket. Hogy mi az, amit Zoharnak köszönhetek. A sok ember, a barátságok, csalódások, a tanulás és tanítás. A lelkek ezernyi kapcsolódása.
A mostanában történt dolgok új értelmezésekre késztettek.
De Zohar régi, meghitt melegségébe kell ehhez bújnom, mert ha tetszik, ha nem, nekem ezt is jelenti Zohar.
Nem tudom Zohart elengedni. Pedig elköszöntem Tőle, búcsúszavakat intéztem hozzá, nosztalgikusan végiggondoltam az elmúlt hét évünket. Hogy mi az, amit Zoharnak köszönhetek. A sok ember, a barátságok, csalódások, a tanulás és tanítás. A lelkek ezernyi kapcsolódása.
A mostanában történt dolgok új értelmezésekre késztettek.
De Zohar régi, meghitt melegségébe kell ehhez bújnom, mert ha tetszik, ha nem, nekem ezt is jelenti Zohar.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)