Lázas tikkadásban pihennek a koppanó percek mellettem. Nézem, ahogy egybeolvad a világ.

Egy tétova pillanatig csókot vált az éggel a föld, majd megszüli gyermekét,ezt a fáradhatatlanul lobogó, forró nyári napot.

Lábujjaimra fonódott az édes alma íze, fehér subájuk alatt táncoltak az ég éber őrzői, megzenésített dallamokat rajzoltak az olvadó aszfaltcsíkok a szívhúrjainkra.

Égő lábnyomaidat figyelem.
Ahogy körbeölelik a fényükkel játszó csillagok és feldobják Isten pirkadatkor font rőt hálójába, pedig csak a homokba képzeltelek.

Kinyitom az ablakot. Hajamat összeborzolja a közelgő hajnal. Lefekszem. Lepedőm között megbújik még néhány nyáréji gondolat.