- Akkor te most igazán boldog vagy?
- Igen. Az.
- Mert minden tökéletes?
- Nem. Egyáltalán nem a tökéletesség illúziója vesz körbe. De amikor 3 éve megtörtént az igazi csoda az életemben, már csak egyetlen üres puzzle részlet árválkodott a nagy kirakóban. És az azóta meglett. És ettől elkezdtem magamra egész-ként nézni. Egy tökéletlen egész-ként.
- Ennyit számít a munka, a munkád?
- Még ennél is többet. Egész életemben olyan helyen dolgoztam, ahol olykor elviselhetetlenül, máskor éppenhogycsak, de idegenként éreztem magam. És így napról-napra, hétről-hétre, évről-évre csiszolódtak az össze nem illő fogaskerekek bennem, míg végül úgy éreztem, kezd széthullni mindennapjaim óraműve.Egy márciusi tavaszon Valaki belenyúlt a gépezetbe, alaposan felkavarva mindent. Innen már csak egy lépés volt, hogy valami nagyon jóra kerekedjen.
- Maradjon így...
- Nem biztos, hogy így fog maradni. Változom, változunk. De ez nem baj. Már van egy alapom a változáshoz. Bástyák, pillérek, cölöpök. Mindegy hogy hívom. És azt kívánom, hogy még nagyon sokáig, amikor megérkezem a munkahelyemre, azt éreztem, hogy elindultam otthonról és megérkeztem haza.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése