...tenyeremet milliónyi üvegszilánk vágta szét. a kicsorduló vér útja kiszámíthatatlanná vált a változó pillanatok sodrásában. földetérő, elfogyó, összekapaszkodó cseppek sokasága. a tenyerem régen rajzolt barázdáiba költöző csillogás új árkokat vájt, hogy új utakat mutasson elbizonytalanodott magamnak....




akkor, amikor benned és körülötted millió darabra hullik szét az egésznek hitt világ, nehéz meglátni, hogy mi az, amit hoz ez a helyzet neked. nehéz hinni, hogy van földetérés, elfogyó könnyek és vannak összekapaszkodó lelkek.

el kellett telnie egy kis időnek. meg kellett fordulnia az esztendőnek. le kellett zárnom, hogy újra tudjam nyitni. és kellettek emberek, akik ebben társamul szegődtek.

a tegnapi nap, végleg bizonyosságot adott.
hogy van, akit el kellett engednem. dacára az elmúlt évtizedeinknek, dacára az elmúlt hónapjainknak.
hogy van, akit tényleg visszakaptam, dacára az elmúlt éveinknek.
és hogy van egy Apám. nagybetűvel. dacára annak, hogy ebben sokszor kételkedtem.




-Z-