Mostanában olykor fuldoklom. A szó mindenféle értelmében. De mióta cölöppé váltál bennem, könnyebben jutok levegőhöz.
Cölöpléted olyan sokáig volt ingoványos. Hol egy hullám vetett partra, hol a napszítta fa sebezte véresre tenyerem, volt, hogy ujjaim korhadt üregekben tapogatóztak.

Azóta megértettem. A cölöpöket mi formáljuk magunknak azzal, hogy észrevesszük őket és elhisszük, hogy ők a mi cölöpjeink.

Én elhittem. S melletted hiszek még a sok, apró,
olykor a víz sodrásával közeledő-távolodó, de
 mindenképpen cölöpként mellettem állókban is.


-Z-