Melled két pólusa közt a kék sugár-
A kötéltáncos álma áll azon.

A felhő elfoszlott, hogy föllebeghess
És én már tőlsokat kerestelek-
Nyugodt, mély vizek leheletével száll már az enyém
s magányos, nagy fenyőmről hullong a jóhúsú toboz.

S a legmagasabb füvek is kinőttek már a dombon,
Szívünkben szép, zöld tüzek égnek,
Hogy az elfáradt bogarak mind hazatalálnak, ha esteledik
S az Úr
Nyitott tenyérrel, térdig csobogó nyugalomban
Ott áll az útjuk végén...

De én nem vagyok fáradt, kedvesem-
Csak a tenger jött el a küszöbömig.

(józsefattila)