Bekapcsolni a laptopot. Ehhez is erő kell. Olyan, ami 7-ből 7 este nincs. Mérhetetlen a fájdalmam és a félelmem. És nem tudok már most mit kezdeni a feltörő emlékekkel, a bűntudattal, a szépekkel sem, azokkal az időkkel, amik miattam csúsztak el, a ki nem használt napokkal, órákkal, percekkel, a meg nem élt pillanatokkal. És nem tudok mit kezdeni a csodás napokkal, órákkal, percekkel, a megélt pillanatokkal. MINDEN fáj. Rettegek az úttól, ami a VÉGig vezet és rettegek az úttól, ami a VÉGen túl indul. És iszonyatosan félelmetes, hogy az az egyetlen ember, aki bármi történ is, megvédett, mellettem állt, segített, tanított...hogy most ő van a legnagyobb bajban, és én tehetetlenül vergődöm. És rettegek, hogy mi lesz velem nélküle. Mi lesz a kisfiunkkal nélküle. Mi lesz a családunkkal. Senki nem tud a lelkemen igazán segíteni.